A csúcson kell abbahagyni :)  

Posted by Verocs in ,

Már egy ideje kezd megfogalmazódni bennem, hogy abbahagyom a táncot. Vagyis inkább nem magát a táncot, hanem a tánctanítást. Kicsit besokalltam a lányoktól, és ez már a tánc iránti szeretetem rovására megy.
Örök törvényszerűség, hogy ahol sok nő van egy helyen, előbb utóbb problémák lesznek. -De oké, a problémák megoldhatóak.- gondoltam én nagy naivan. Hát mintha valami probléma vagyis inkább feszültség generálójuk lenne ezeknek a lányoknak. Mert itt, ha egy meg is oldódik, rögtön csinálnak valami mást. És azt hiszem, most jött el az a pont, hogy elteltem.
Én úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valamit jól elsajátítson az ember, ahhoz kellő alázat kell, amit úgy veszek észre, hogy szinte teljesen kifogytak belőle. Ha szólok, megjegyzek, vagy éppen megkritizálok valamit, akkor személyes sértésnek veszik azt, és persze csesznek azon javítani.
És akkor ez még csak a kisebb gond, mert szerintem a legnagyobb az az egymás iránti utálatban van. Nem mondom, hogy mindenki mindenkit utál, inkább egy két ember egymást. És persze nem egymással beszélik meg a gondjaikat, hanem mindenki nekem mondja, és én most ezen mit tudok segíteni?!
Mindaddig nyel az ember lánya, vagyis én, míg nem az én munkám kérdőjelezik meg. Onnantól kezdve, hogy rólam is megy a susmogás, már nem éri meg nekem.
És talán ezért is van az, hogy nem tudok örülni az első helynek. Persze, ez valahol elismerés a csoportnak, elismerés az én munkámnak, de mégis... ez csak egy nagyobb lovat ad mindenki alá, hogy ők már vannak olyan jók, hogy ne fogadják el az építő kritikát.
És nem tudom miért van az, de ezt több csoportnál is megfigyeltem, hogy amint belementek a fellépések sűrűjébe, az alázat eltűnt, és helyette inkább beképzeltség lett, és valahogy megváltoztatta az embereket.
Én nem akarom utálni a hastáncot, mert imádom, és imádom csinálni, és imádok táncolni. De így már kezdem nem imádni, hanem egy hatalmas nagy tehernek érzem, ami a szívem nyomja, akárhányszor próbát kell tartanom.

This entry was posted at 7/02/2010 and is filed under , . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

1 szövegelő

Hmm, a döntésed bizony még a blogspotot is megremegtette, mivel a kisregényt amit írtam szépen eltüntette.

Most kezdhetem újra. :(

Próbálom rövidre fogni:
1. Tényleg nem érdemes azt csinálni, amit már nem szeretsz.
2. De volt anyagi vonzata is, nem? Mi lesz utána?
3. A pénzügyes, könyvelői iránnyal szeretsz foglalkozni, el tudsz vele helyezkedni?
4. Sajnos így jár az ember, ha ilyen jól végzi a munkáját. Megtanítottad nekik, hogy miként legyenek magabiztosak, miként érjék el azt, hogy egy pasi fantáziája beinduljon, az álla leessen. Most ezekért a tekintetekért fúrják egymást.

Zárószó: Attila szerencsés, mert ezek után ő lesz az egyedüli kedvezményezett.

Cupp

2010. július 2. 11:00

Megjegyzés küldése