A mérleg két oldala  

Posted by Verocs in ,

De unom ezt a kifejezést. Nem, nem az amira gondoltok.Egész héten igyekeztem kijavítani azt a hibámat, amit sikeresen elbaszarintottam úgy két hete. Én, aki nem először frissítene meg egy programot,úgy megoldotta akedves kis műveletet, hogy volt program, nincs program. utálom a programokat. Kicsit ideges voltam. Bele is tört egy körmöm. Ami persze nem az én hibám,hanem a körmösé, mert szarul rakta fel. Nem baj, majd megreklamálom. Megy ez nekem. Szóval, kicsit füstöltem, mint a teafőző, amikor kiderült, hogy az utolsó mentés, ami azért biztonsági, mert hát tudjátok, szóval december29-én volt. Á, 3 hónap alatt, alig könyveltünk rá valamit. De mindegy is, én b*sztam el, én hozom helyre. Így, átmentem teljes mértékig adatfeldolgozóba, és pötyögtem vissza az általam elcseszett dolgokat. De, nem mondhatni, hogy szakadatlan, de három hetes más nem tevés után sikerült. Jó vagyok, érzem én is. :D Azóta, nem frissítek. De jó, lesz, mert rendszergazdapajti, akit nagyon nem szeretek, szökőévben egyszer néz felénk, más meg nem tud. Jók leszünk. Legefeljebb, nem frissül az intézet. Úgyis én vagyok ott a legfiatalabb. Nem is szeretik ezt bennem. De mit tegyek. Lassan, már teszek rá, hogy beszólogat egy két elhagyatott npszemély, aki még az orgazmust is csak névről ismeri. Gabi néni...igen néni, mert nem engedi, hogy tegezzem, pedig mindekit tegezhetek, csak őt nem, szóval, Gabi néni, akinek direkte csókolommal kösönök, no, ő pont mindig piszkál. De már nem hat meg. Mondtam neki, hogy menjen nyugodtan az árkádba, az ő korosztályának is van ott ruha, nem csak nekünk, fiataloknak. Én tisztelettudó vagyok. Komolyan. De ő mindig beszól nekem, hogy túl feszül, túl kihívó, túl lányos. Hát könyörgöm, milyen legyek már? És igen, lilák a körmeim, de olyan jó kinézetű lila...erre elkezdi magyarázni, hogy azt hitte már tintába nyúltam. Hát f*szt fogok neki gépelni. Pötyögje le magának a mutatóujjával. Amúgy mindenki mást szeretek. :)

post signature

This entry was posted at 3/30/2008 and is filed under , . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 szövegelő

Megjegyzés küldése